Gyermekágyas történetek

Hasznos? Oszd meg másokkal is!

A szülés és gyermekágy témaköre tölti ki gondolataimat mostanság. Azért kezdtem magam beleásni ennek a szép és felelősségteljes időszaknak a kihívásaiba, mert a legtöbb általam kezelt gyermek problémája ebben a korszakban már látható jelekkel megnyilvánult. Más kérdés, hogy nem ütötte meg az egészségügyi határértéket, magyarul a szülő, a gyermekorvos és a védőnő hármasának döntésében a majdcsak kinövi státuszt kapta a kezelendő állapot.

Az idegrendszeri érés elkötelezett védnökeként kezdtem a téma feldolgozásába, amit a sok ismert eset mellett saját négy gyermekemmel szerzett tapasztalataim is színesítenek.

Észre kellett azonban vennem, hogy test, lélek és szellem hármasa ebben a diádikus (itt a baba és az édesanya kettőse) korszakban nem elkülöníthető, még elméleti szinten sem. Oly szorosan testi minden idegi és hormonális változás és oly lényegi a kimenetel szempontjából a környezet reakciója, hogy szinte pillanatba sűrített egésznek látszik az a hat első hét, amikor visszatekintünk rá.

Ma, a háborús hírek között, az édesanyák, édesapák lehetnek a béke szigetei gyermekeik számára. Hiszem, hogy a következő generáció stressz szintje a mi, mai szülők kezében van. Képesnek kell lennünk a saját és a gyermekeink feszültségeit szabályozva egy békésebb világot építeni. A bizalom közegét építeni. A nehéz helyzetekben is az emberi jóságra és nem az emberi gonoszságra helyezni a fókuszt. Reménnyel élni, reménnyel éltetni.

Ezért az általam hordozott három gyermekágyas történet közül, amit most közreadok – és amelyek mindegyike hordozza a tanulságot, hogy mindig lehet javítani, mindig van szabadságunk a helyes döntésre – az első a kijevi metróban, az óvóhelyen szoptató kismama világsajtót körbejárt képe lesz.

Kijevi Madonna

Ma Ukrajnára gondolok. Ahol ugyanúgy vannak várandósok és gyermekágyas kismamák. Nem megy ki a fejemből egy kép, amit a közösségi portálokon csíptem el. Egy fiatal anya ül az óvóhellyé kinevezett metró folyosóján és szoptat. Bebugyolált kisbabáját a térdén tartja, arcán pedig, ahogy a kicsire néz, túlvilági béke honol. Egyfelől megindítóan szomorú a kép. Másfelől pedig elképesztő a gyengéd, békés szeretet, ami ennek az anyának az arcáról sugárzik. Magamban kijevi Madonnának hívom. Mert valóban a béke királynőjének képét hordozza számomra.

Hamvazó szerda van, mikor ezt írom. A keresztény világ a megváltás ünnepére készül a mai naptól. Ferenc pápa azt kérte a katolikusoktól, hogy ma Ukrajnáért imádkozzanak és böjtöljenek.

A tavaszi megújulás kezdete mindenkinél kicsit a befelé, a lélek dolgai felé való fordulás ideje lehet. Kismamaként állapotbeli kötelességed jól táplálkozni, ezért meg se forduljon a fejedben a valódi böjt.

Érdemes viszont felidézni magunkban azokat a dolgokat, amik számunkra időtől és tértől függetlenül jók és fontosak.

Időtől és tértől függetlenül az a kijevi kismama a béke szigete kicsi gyermeke számára. Példája rávilágít, mi is az igazán, mélyen, elvehetetlenül lényeges emberségünk megőrzésében.

Anyaként a békét hordozod gyermeked számára. Számít, mit kezdesz tested és lelked feszültségével. Számít, hogyan fordulsz felé, hogyan gondolsz rá. Te vagy az ő közvetlen környezete, ami arról tudósítja, milyen ez a világ, ahova érkezik.

Ha nehezen kezeled, ijesztőnek érzed a mai helyzetet, igyekezz kivonni magad a hírek alól. Ha tehetsz valamit, tégy. Adományozz, gyűjts. A tétlenség sokszor a legbénítóbb. Tornázz, hogy a testi feszültséget feloldva magadban könnyebben viseld a nehéz helyzeteket. Lélegezz mélyeket, sétálj. Fókuszálj a szép, kedves dolgokra magad körül.

Mi az, ami önkéntelen hálával tölt el? Vedd számba azokat, akiket szeretsz. Élvezd az élet apró örömeit. Hidd el, akármit hozzon az élet, te képes vagy megvédeni őt. Te vagy az ő békéje.

A te békédet pedig a párod tudja hordozni. Az apa lesz gyermeketek számára a nagyvilág, aki arról tudósítja, mit csinálnak odakint a nagyok. Az ő kedvéért indul el majd felfedezni, tenni, venni. Az apja mutathatja meg számára, hogy a világban lehet boldogulni.

Saját történet

Harmadik babám (a fenti képen) problémamentes terhességből, 41. hétre jött a világra a székesfehérvári Szent György Kórházban. Beavatkozásmentesen születhetett, nem kellett semmiféle anesztéziát kérnem. Rutinos voltam, hiszen harmadik babám volt. Az ügyeletes, fiatal orvos velem lélegzett, míg a szülésznő a picit fogadta. A legkönnyebb szülésem volt. A szoptatás szépen elindult az osztályon, ám észrevettem, hogy kisfiam bal karját kissé petyhüdten lógatja. Kértem, hogy neonatológus nézzen rá. Ez meg is történt. A doktornő megnyugtatott, hogy minden rendben van.

Kisfiam meglepően ügyes volt. Nagyon hálás és büszke voltam, mikor három hetesen már átaludta az éjszakát. Két hónaposan csoda pontosan öklözte a feje fölé rögzített macis forgón a figurákat.

A problémák három hónapos korában jelentkeztek. Ambrus izomtónusa egyre feszesebb volt. Végül már csak hónaljtartásban lehetett szoptatni, mert annyira kitekerte magát. Több lépcsőben jutottunk el egy kiváló Dévény manuális terapeutához, aki végül segített rajta. Addigra azonban már 7 hónapos lett és a feszesség miatt megakadt a mozgásfejlődése. Nem tudott átfordulni. A négy és hét hónapos kor között beszedett ingerhiány miatt elsős korában feltűnően fáradékony volt. Két év alapozó terápia és az évismétlés lett a végleges megoldás.

Ha én nem vagyok mozgásterapeuta, nem tudtam volna, mi a megoldás. Ambrus ma már klassz kis ötödikes, akinek nem kell a tanulásban segítség. Önállóan jár edzésre, egészséges, jó tanuló gyerek.

Ennek a sztorinak jó vége lett, de lehettem volna még agilisabb, már az újszülött osztályon, vagy azután. Kérhettem volna oeszteopátiás segítséget és ennél sokkal olcsóbban (nem csak anyagilag) megúszhattuk volna.

Mi mindent fékezhet meg a nyelvfék?

Hallottál már a nyelvfékről? Ez egy kis függőleges hártya, amely a nyelv alsó felszínét az alapjához köti. Ha túl szoros vagy vaskos, akkor megakadályozza, hogy a baba eleget vagy megfelelő technikával szopjon.

A nővérem kislánya egészséges, rózsásbőrű, negyednapos újszülött volt, mikor először a karomba vehettem. Mivel édesanyánk egészsége már nem engedte meg ezt, én ajánlkoztam, hogy az első otthon töltött héten velük leszek. Az én két óvodás korú gyermekemmel férjem átvonult anyósomhoz, hogy ők is kapjanak közben megfelelő törődést.

A kislány békés kisbaba volt, meg tudtam nyugtatni én is, míg a nővérem mosdóba, zuhanyzóba ment rövid időre. A szoptatás során azonban hamar kifáradt, és látható éhsége ellenére 30-40 mg-nál nem evett többet. Ez a harmadik, negyedik napon még elég is. A tejbelövelléssel viszont fokozódtak a nehézségek. A kislány nehezen tudott rákapni a bimbóra és nővérem számára a szoptatás fájdalommal járt. Bőre kipirosodott és érzékennyé vált. Krémet javasoltam neki, ami kicsit segített is, de a probléma minden szoptatásnál újra indult.

Gyanítottam, hogy a nyelvfék lehet az oka, ezért megnéztük a pici száját. A nyelv nem húzódott be olyan szív-formájúra, hogy egyértelmű legyen a helyzet. Mégis javasoltam testvéremnek, hogy beszéljen erről a gyerekorvossal. Egy hét elteltével, férjem és a két újdonsült unokatestvér eljöttek babanézőbe, aztán hazautaztunk.

Telefonon tartottuk a kapcsolatot. Mikor újabb egy hét múlva sem tudott a kicsi eleget enni és súlya már stagnált, nem fejlődött, végül felvágták a nyelvét. Láss csodát, azonnal a korábbi mennyiség dupláját ette, 50-60 mg-ot, és gyarapodni kezdett. Nem mellesleg a szoptatás is kellemesebbé vált.

Keresztlányom ma már cserfes kamaszlány, akiről átvitt értelemben is elmondhatjuk, hogy jól felvágták a nyelvét.

Néha nehéz eldönteni egy enyhe tünet esetén, hogy kezelni kell-e vagy várni. Mindig több tényezőt kell figyelembe venni a döntéshez.

Ösztön-e minden, ami anyai készség?

Társadalmunkban a kismamák sajnos gyakran elszigetelődnek. Ez azért is szomorú, mert így a gyermekek is sokkal szűkebb viselkedési készlettel érkeznek a felnőtt korba. A gyerekek falanszter szerű elszigeteltségben, természetellenesen korosztályokra bontva nevelődnek. Ma ez számít normálisnak, hiszen a termelékenység, a munkahelyek világa ezt követeli. Hajlamosak vagyunk azt, ami megszokott, természetesnek tekinteni. Pedig a természetes emberi lépték az a 100-200 emberi lény, a falu vegyes korú lakossága, akikkel valódi kapcsolatot tudunk ápolni. Ezt szociológusok mondják. Tudjuk is, hogy sok az ismerős, aki Fb-on van. Nem is tartjuk a kapcsolatot a legtöbbjükkel.

Ma tehát nem élünk emberi léptékű kapcsolati hálóban. Ennek folyományaként nem feltétlen van alkalmunk felnövekedvén megtapasztalni, mit kell csinálni egy újszülöttel. Akinek volt jóval kisebb testvérkéje vagy unokatestvére, kis szomszédja, akivel napi kapcsolata lehetett, annak mélyen magában hordozott mintája is van a babaápolásról. Ha viszont neked, hozzám hasonlóan nem volt ilyen tapasztalatod, azzal szembesülhetsz, hogy nem hallod, miért sír a babád, pedig állítólag kellene. Nehezebben hangolódhatsz rá az éjszakai felkelésekre. De hidd el! Nem az anyai ösztöneiddel van a baj. Az igazság az, hogy ezek az állítólagos ösztönök egy tapasztalati mintázat aktiválódásai. Meg tudod tanulni könyvből, ismerőstől vagy akár tőlem is, mikor, miért sír. Mit jelent, ha gyakran ébred, mit jelent, ha állni „akar” az arra még éretlen kis baba.

Dr. Gordon Neufield és Dr. Máté Gábor A család ereje című munkájukban arra bíztatnak, hozzuk létre a kötődések faluját gyermekeink köré. Innen akár le is töltheted. Hiszem, hogy ezt már a jegyben járás idején érdemes elkezdeni építeni, de legkésőbb a várandósság idején, amikor még van lehetőségünk, hogy barátainkat és családtagjainkat, a hasonló értékrendű közösségi tagokat megszervezzük magunk köré. Hogy egyetlen kismama se legyen magára hagyott, elszigetelt zárvány, hanem számíthasson az ő falujára.

Ma még ez a gondolkodás talán furcsának tűnhet, pedig az életet táplálja. Nem a kismama dolga mindenki mással szemben előzékenynek lenni. Az ő feladata, ha nem is kenyérkereső foglalkozás, mégis a legfontosabb munka: a békét adni tovább.

Hasznos? Oszd meg másokkal is!